Ezüst Évek

Adás időpontja: 
2014. december 09, kedd, 19:45
Leírás: 

A Szécsényi házaspár 50. házassági évfordulóján jártunk, akik békességben, boldogságban élik mindennapjaikat

Óvárosi Nyugdíjas Klub találkozója 
Október 23.-án Szokolai Lászlóné a város első körzeti ápolónője Pro Urbe kitüntetést vett át Dr. Vezér Mihály polgármestertől. Az Óvárosi Nyugdíjas Klub tagjai úgy gondolták „hazai” környezetben is szeretnék megünnepelni Ancikát, aki több alkalommal is kiérdemelte a közösség elismerését, hiszen a Városért, majd az Egészségünkért Díjat, valamint a Faluvédő Egylet Faluért Díját is átvehette, és lelkiismeretes munkájáért miniszteri dicséretben is részesült már.

Dunafüredi Nyugdíjas Klub névnaposok köszöntése
A Dunafüredi Nyugdíjas Klub legutóbbi találkozóján a Katalinokat is köszöntötték. Novemberi klubnapjukon beszélgetéssel, múltidézéssel, és a közelgő nagy ünnepre való felkészüléssel, a karácsonyi halászlé ebéd megszervezésével, töltötték az időt a nyugdíjas klub tagjai.

50.-házassági évforduló
Neszmélyen és Dunaalmáson voltak fiatalok, és több mint fél évszázada látták meg egymást egy klubban. Százhalombattára költöztek, barátokat szereztek, és békességben boldogságban élik mindennapjaikat, úgy mint a mesében. A Szécsényi család 50.-ik házassági évfordulóján jártunk.

Mozgáskorlátozottak találkozója
Kis manókat, karácsonyi díszeket, adventi koszorút készítettek legutóbbi találkozójukon a mozgáskorlátozott klub tagjai. A foglalkozás vezetőjének nem volt könnyű dolga, hiszen első alkalommal szerveztek ilyen foglalkozást, és a klub tagjai nehezen álltak rá a „kézműveskedésre”.

Ki Mit Tud?
Adásunkat a Nyugdíjas Ki mit tud? Egyik produkciójával zárjuk. A régi kabarék világát idézik meg az előadók az Óvárosi Nyugdíjas Klub tagjai, Koncz János és Koncz Jánosné.