Ezeréves örökségünk

„Intsük, tanítsuk egymást szeretettel, félretéve egyéni hiúságot, vélt jobban tudást, semmi egyebet nem tartva szem előtt, mint egy eljövendő nagy magyar kultúra ideálját.” (Kodály Zoltán)

 

1989 óta január 22-én ünnepeljük a Magyar Kultúra Napját annak emlékére, hogy a kézirat tanúsága szerint Kölcsey Ferenc 1823-ban, 200 éve ezen a napon fejezte be a Himnuszt.  Kölcsey Ferenc 1815-től Szatmárcsekén élt, 1823 januárjában írta hazafias költészetének legnagyobb remekét, a Himnuszt.

 

A magyar kultúra napjáról való megemlékezés gondolatát ifjabb Fasang Árpád zongoraművész vetette föl 1985-ben. Megfogalmazta, hogy az ünnep alkalmas arra, hogy merítsünk ezeréves örökségből, van mire büszkének lennünk, hiszen ez a nemzet a kultúrájából sokat adott Európának, a világnak. Ez az örökség tartást ad az embereknek határon innen és túl, jól kell vele gazdálkodni, sok mindenen átsegít bennünket. Mára már a Himnusz minden magyarnak ugyanazt jelenti: az összetartozást.

 

Az ünnep alkalmából a magyarság idehaza, a határokon túl és szerte a világban megemlékezik a magyar kulturális értékekről. Kiállításokat, koncerteket rendeznek, könyvbemutatókat, irodalmi esteket és színházi előadásokat tartanak, hogy felhívják a figyelmet nemzeti értékeinkre!

 

Százhalombattán is megemlékezéseket tartunk a Magyar Kultúra hetében, gazdag programokkal, rendezvényekkel, kiállításokkal tisztelgünk a kultúra előtt.

 

Szívből kívánom magunknak és mindazoknak, akik a magyar kultúráért felelősséggel tartoznak, hogy ez a nap igazi ünnep legyen, szolgálja nemzetünket, jövőnket!

 

Vezér Mihály
polgármester