Szomorúan értesültem arról a megrendítő hírről, hogy az Óvárosban élő Varga család mind a négy tagja a Sars-CoV 19 vírus áldozata lett. Nehéz erre szavakat találni, sajnos a világjárványban már több mint 3 millió ember hunyt el szerte a világban. Már nincs olyan család, akinek a környezetében ne történt volna tragédia. Mindig megdöbbenünk, ha értesülünk egy közeli, vagy távoli ismerősünk fertőzéséről, haláláról. Fiatalt, időst, minden korosztályt érint a járvány, amely hosszú ideje életünket uralja, és korlátok közé szorít bennünket. Amit közösen tehetünk, hogy legyőzhessük a járványt az a megelőzés, a szabályok betartása és a védőoltás felvétele.
Sajnos Százhalombattán is többen szorultak kórházi kezelésre, van, aki meggyógyult, de nem mindenki lehetett szerencsés. Együtt érzek minden olyan családdal, akit veszteség ért, részvétemet fejezem ki, kívánom, hogy tudják feldolgozni a legnehezebbet, a felfoghatatlant!
Az, hogy egy család mindegyik tagja életét veszíti nagyon ritka és tragikus. A Varga család tagjai kórházba kerültek, az orvosok hiába tettek meg mindent, a vírus erőssebnek bizonyult. Először az édesanya halt meg, majd a gyermekeik, bíztunk abban, hogy az édesapa felgyógyul, de sajnos őt is elveszítettük. Szinte hihetetlen, hogy ez megtörténhetett! Marika nénit, az édesanyát, Gábort, a fiukat, Gyöngyit, a lányukat, Gábor bácsit, az édesapát gyászolja most az egész város! Aki ismerte őket közelebbről, naponta találkozott, jó kapcsolatot ápolt velük, nehezen dolgozzák fel a lesújtó veszteséget, a hiányt. Sokan szerették, tisztelték őket, szerény, szorgalmas, segítőkész emberek voltak. Így maradnak meg az emlékezetünkben.
Nyugodjanak békében!
Százhalombatta Város Önkormányzata, a városlakók és a magam nevében részvétemet fejezem ki a gyászolóknak! Isten nyugosztalja az elhunytakat! Emléküket nem feledjük!
Mély együttérzéssel és tisztelettel!
Vezér Mihály Ph.D.
polgármester